SALÁTA

A saláta pszeudomonászos levélszélrothadása

A baktériumos betegség fertőzési forrása a talaj, valamint a talajon maradt levelek, torzsacsonkok. A talajról felcsapódó vízzel kerül a levél szélére, ahonnan a növénybe jut. A kórokozó hőmérsékleti optimuma 0 °C körül van. Szabadföldön hűvös csapadékos időjárás esetén, hajtatás során alacsony hőmérsékleten, gyakori öntözés mellett jelentős.

A saláta botritiszes rothadása

A saláta egyik régóta ismert, veszedelmes betegsége. A talajban lévő szkleróciumokból jut a földön fekvő levelekbe és onnan, vagy közvetlenül a gyökérnyakba. Először csak az jellemző, hogy az állományban elszórtan egy-egy salátafej külső levelei lankadnak, majd elszáradnak.  Ha a fejet felemeljük, a gyökérnyak nyálkásan rothad, a gyökér a talajban marad. A szártövön és az alsó levelek főerén szürke penészgyep látható.

A saláta szklerotiniás betegsége

A betegséget okozó Sclerotinia fajok gazdanövényköre rendkívül széles. Jelentős betegség. Fertőzési forrás a talaj, és a talajban lévő növénymaradványok. A talajra fekvő leveleken keresztül a gombafonalak a gyökérnyakba jutnak. A növények elpusztulnak, a nyálkásan rothadt gyökérnyakon fehér színű, vattaszerű penészbevonat látható.

Palántadőlés

A palántadőlés leggyakoribb és legfontosabb okozója a Rhizoctonia solani. A talajból fertőz. Jelentőségét az is alátámasztja, hogy nem csak a szikleveles növényt támadja, hanem később, lombleveles korban is fertőz, így a kifejlett növényt is elpusztíthatja. A kórokozó kitartóképletei (álszklerócium) a talajban sokáig elviseli a számára kedvezőtlen körülményeket, majd micéliuma segítségével a növény sérült, vagy ép bőrszövetén keresztül bejut a növénybe.

Gyökérgubacsképző fonálférgek

Kifejezetten a talajban élő, azzal terjedő és onnan fertőzőMeloidogynefajok jellegzetes tünete a gyökereken képződő gubacsok. A föld feletti részek optimális körülmények között is lassan fejlődnek, melegebb időben lankadnak, rendszerint az alsó levelek száradnak. Vannak köztük hidegtűrő fajok, melyek túlélik a magyar teleket, azonban a termesztőberendezésekben elterjedtek a melegigényes fajok is.

Talajban élő rovarkártevők

Jó néhány rovar a talajban éli az életének egy bizonyos részét (pajorok, drótférgek), vagy az egészet (lótetű). Gyakran a növény gyökerével táplálkoznak. Ezek a növény gyökerét felszínes vagy mélyebb szabálytalan berágások formájában károsítják, vagy a teljes gyökérzetet elpusztítják. A talaj feletti részeken hervadása, sárgulása, és a gyenge fejlődés jelzi a kártételüket. A talajgázosítás elpusztítja a legtöbb rovar kártevő (pl.: lótücsök, a cserebogárpajor, drótféreg) minden fejlődési stádiumát.

Talajban telelő rovarkártevők

Akadnak olyan rovarok is, melyek a talajt csak telelésre használják, innen indítják a primer fertőzést. Ezek az áttelelő egyedek nem táplálkoznak növényi részekkel, hanem az áttelelés után kifejlett állapotban a növények föld feletti részeit károsítják. Ilyenek például egyes tripsz fajok, melyek a talajban telelnek, és innen indítják a fertőzést. Elpusztítva ezeket az alakokat mérsékelhetjük az adott év tripsz-fertőzöttségét.

Emlősök

Számos rágcsáló építi lakását a talajba, melyből élelemszerző járatok indulnak közel a talajfelszínhez. Egyik legjelentősebb ilyen állat a mezei pocok. Kártétele közvetlenül a gyökér rágásában nyilvánul meg, de túrásával, járatok készítésével a növényeket kiteheti a felfagyásnak, kifagyásnak. Aszályos nyári hónapokban a nedvdús terményekben nagy károkat okozhatnak. Minőségi károkat okozhat a húsos termések, gyümölcsök megrágása, odvasítása és a termés szennyezése (ürülék, váladék, kórokozók) által.